Néha változni kell…

A tegnapi nap után elgondolkodtam, hogy milyen ember is vagyok én igazán.

Ráébresztettek pár dologra, amit eddig is sejtettem, de nem mondták face to face meg nekem. Úgy érzem, ez most kellett, még akkor is, ha vannak dolgok, amikkel nem értek egyet, nem estek jól. Egész életemben mindig is komoly voltam, régen brutálisan, nagyon sokszor megkaptam ezt, hogy miért nem tudok mosolyogni, nevetni, miért vagyok mindig ilyen…

Koromhoz képest előre jártam. Ez nem zavart, de ahogy az élet hozta az eseményeket, és kezdtem változni, úgy alakult, hogy végre boldogabb, szabadabb lettem. Ez abban nyilvánul meg nálam, hogy mosolygok, nevetek, néha olyan élethelyzetekben is, amikor bizony komolynak kéne lenni. Már eltudom magam engedni annyira, hogy az életemet megéljem, ne csak külső szemlélő legyek, viszont ez ROSSZ. Ez úgy néz ki nem járható út többé, mert a társadalom, a barátok megkövetelik a koromhoz való viselkedésmintát. Szóval 30+ évesen komolyabbnak kell lennem, mert most sokan gyerekesnek tartanak. Stílusban is és máshogy is. Érdekes azért ezt hallani, persze nem kellemes, de igazat adok nekik, mert ők látnak engem kívülről, és biztos jól látják a dolgokat, nem szeretnék nekik kellemetlen perceket okozni a viselkedésemmel, és nem szeretném, ha nem tudnának önmaguk lenni mellettem… Lehet, pont ezért találok barátnőt is nehezen… Szóval változtatni fogok. Félek, hogy igy elveszítem azt, aki igazán vagyok, de azért belegondoltam, barátságoknál, nem éppen azért barátkoztak velem, mert az vagyok aki, amilyen? Mostantól komolyabban állok hozzá mindenhez, más öltözködési stílust veszek fel, a mintás pólókat kidobom… ha ez a megfelelő irány, akkor megteszem, lehet, nagyon nem fogom jól érezni magam a bőrömben az elején, de ezt palástolni fogom, és kiderül majd az eredmény. Kíváncsi vagyok az őszinte véleményetekre ezzel kapcsolatban, ha nem kommentben jöhet privátban is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.